Balmazújvárosi Református Egyházközség


4060 Balmazújváros, Kossuth tér 12.

  • Németfalusi Református Templom

  • Kossuth téri Református Templom

  • Kossuth téri Református Templom

  • Kossuth téri Református Templom

  • Kossuth téri Református Templom

A Debreceni Református Kollégium Múzeuma 2017. szeptember 16-án szombaton a Nyitott Templomok Napján belvárosi templomtúrára invitálja az érdeklődőket. Az ingyenes tárlatvezetéssel és zenei műsorral kiegészülő sétán regisztrációt követően vehetnek részt az érdeklődők. Jelentkezni előzetesen az 52/614-370 telefonszámon lehet.

Programterv:

18:30 – Dr. Gáborjáni Szabó Botond gyűjteményi igazgató köszöntője a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában.

19:00 – Két csoport indul rövid időbeli csúsztatással. A sétán útba ejtik a Kossuth utcai templomot, a görögkatolikus templomot, a Szent Anna-székesegyházat, az evangélikus templomot, a Kistemplomot, a Pásti utcai Zsinagógát és a Nagytemplomot. Az egyes helyszíneken templomtörténettel és gyülekezeti lelkiséggel ismerkedhetnek meg a látogatók.

22:30 – A program zárása, orgonakoncert a Nagytemplomban.

A programot az Ars Sacra  fesztiválhoz kapcsolódóan szervezik meg évek óta, egyre nagyobb közönség örömére.

A pontos menetrend:

  1. Oratórium 18:30
  2. Kossuth utcai templom 19:00-19:15
  3. Görög Katolikus Templom 19:25-19:40
  4. Szent Anna Római Katolikus Székesegyház 19:50-20:05
  5. Evangélikus Templom 20:15-20:30
  6. Kistemplom 20:50-21:05
  7. Pásti utcai Zsinagóga 21:15-21:30
  8. Nagytemplom 21:40-21:55

További információ: http://www.ars-sacra.hu

Fotók: Barcza János