„Ne csak szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan.” 1 János 3,18

 

Idén első alkalommal, hagyományteremtő céllal csatlakoztak a Balmazújváros Református Ifjúságáért Egyesület tagjai a Szeretethíd elnevezésű kezdeményezéshez, amely a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokat jelenti. Ebben az évben május 24-25. között lehetett önkéntes munkát vállalni a gyülekezetek, adott települések épülését, szépülését segítve. A Szeretethíd célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket, közösségeket, hogy az önkéntes munka erejével rávezessenek minket arra, milyen jó adni, és felnyissák a szemünket, milyen sok helyen válhatunk segítséggé.

Május 25-én, szombaton, tíz lelkes fiatallal vágtunk bele a szeretetteljes önkénteskedésbe. Célul tűztük ki, hogy a Németfalusi Református Templom takarításába segítünk be, de nem is sejtettük, hogy milyen kalandok várnak ránk. Ahogy az egyik kis önkéntes fogalmazta meg, egy felfedezetlen helyre juthattunk el, ugyanis a templomtorony takarítását kaptuk meg feladatként. Kalandos, portól nem mentes, de jókedvű volt a délelőtti takarítás, aminek a végén slambuccal és palacsintával vártak minket ebédre a gyülekezet lelkipásztorai megköszönve munkánkat.

Az eseményen készült képek itt tekinthetők meg.