Te sem tudod, hogy miről is szólt pontosan 500 évvel ezelőtt a reformáció, hogy milyen hatással van ez napjaink egyházára?
Tarts velünk szombati programunkon, amelyen Balogh Mihály, balmazújvárosi református lelkipásztor tart előadást a reformáció
egyházi és történelmi jelentőségéről.
De szó esik majd napjainkról is. Ha érdekel, hogy 500 év elteltével szükség lenne-e újraformálni az egyházat, gyere el és kérdezd
meg bátran.
Mi azért leszünk ott, hogy erről beszéljünk veled/veletek, és ha lehet, ha tudunk, választ adjunk, vagy legalábbis útbaigazítást...
A program időpontja: 2018. október 20. 17:00
Helyszín: Balmazújváros, Árpád u. 2/a.
A belépés díjtalan!
2018. szeptember 30-án ellátogattunk Nyíracsádra a FIT (I. Felekezetközi Ifjúsági Találkozó) helyszínére.
Itt egy gyors regisztráció után helyet foglaltunk, majd el is kezdődött az első program, ami Komor Csaba, nyíracsádi lelkipásztor köszöntője volt. A következő percekben ifjúsági énekekkel dicsőítettük Istenünket. Mivel egy ökomenikus rendezvény volt, az első előadást a nyíracsádi görög katolikus segédlelkész, Tatai Zoltán tartotta. Érdekes volt számunkra látni, hallani, hogyan történik például egy ima náluk. A hajdúböszörményi református ifjúsági lelkész, Nemes Vitold is tartott egy érdekes előadást nekünk. A nap fénypontja, úgy gondolom, hogy a helyi római katolikus atya, Eiben Tamás bemutatója volt. Ő egy rövid (néhány perces) videót mutatatott – amitől már eleve a hideg szaladgált rajtunk, és nem csak a fűtés hiánya miatt. Szó volt a kábítószerekről, arról, hogy ma már mindent a Facebook jelent, arról, amint fiatal lányok a testüket árulják… Majd arról beszélt nekünk, hogy ebbe az irányba tart a világ, illetve ebben élünk. Szerintem, ha nem is mindenki, de nagyon sokan átgondolták cselekedeteiket. Egy félórás nasi-szünet után elkezdődött a templomtúra. Ez magában foglalta, hogy a helyi templomokban, illetve kertjeikben feladatokat kellett végrehajtanunk. A csapatokat a karunkon viselt karszalag színe alapján határozták meg. A bejelentkezésnél odafigyeltek, hogy az együtt érkezettek ne kapjanak egyforma szalagot, így mindenkinek kellett egy kicsit ismerkedni, barátkozni. Izgalmas totókkal és különféle programokkal vártak bennünket egy-egy helyszínen.
Bővebben: Nyíracsádi FIT (I. Felekezetközi Ifjúsági Találkozó) 2018
"Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt." (Máté 10:32-33)
Josh elsőéves egyetemista, aki nem hajlandó Istent halottnak nevezni az első filozófia órán. Ateista professzora arra hívja ki, hogy bizonyítsa be, Isten létezik. A családja és a barátnője is próbálja lebeszélni az egészről, Josh azonban úgy érzi helyt kell állnia.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt október 13-án 17 órakor az Árpád utca 2/a. szám alatti ifjúsági házba, ahol az Isten nem halott (2014) című amerikai filmdrámát vetítjük le. A filmnézést beszélgetés követi majd és becsületkasszás sütivásárral is készülnek a fiatalok.
Szeptemberi programsorozatunkat egy zenés áhítattal zárjuk, ahol a megszokott istentiszteli rendhez képest kötetlenebb formában, sok zenével és hangszeres kísérlettel zajlik majd Isten dicsőítése.
A téma továbbra is a család. Ha érdekel, mit mond a Biblia, ha vannak kérdésied a családról, akkor tarts velünk, itt a helyed! :)
Vendégünk Komor Csaba, nyíracsádi lelkipásztor.